2014. március 25., kedd

2014.03.25. Paradicsomleves, rántott sertésborda, toros káposzta

Voltatok már letiltva a Facén? Én egyszer pár percre, mert valaki jelentette kajaképemet, amit természetesen kivizsgáltak, és mivel minden kép sajátom, meg is szüntették a tiltást. Utólag is köszönöm jóindulatú megnyilvánulását! Miért is lehet letiltani valakit? Trágár, pornográf tartalom miatt, de azért is, ha valakit bosszantanak azzal, hogy naponta 5-10 képen megjelölnek, és a visszajelzések nálam is kakukkolnak. Ezt ki lehet kapcsolni, de hamarosan jön az újabb jelölés. Tudom, hogy ezért többször letiltották már az illetőt, de mindig hoz létre új profilt, és folytatja ott ahol abbahagyta. Ma reggel, már három képet kikapcsoltam, de megint kakukkol a gépem, így biztos újakon lettem megjelölve. Tudom, hogy jó szándékkal jelölget, de bosszúságot okoz. A leghumánusabb megoldáshoz folyamodtam. Nem töröltem ismerőseim közül, de minden tőle érkező cuccot elrejtettem. Mivel a mai hangulatjavító intézkedésen túl vagyok, jöjjön aminek jönnie kell. A kaja! Ez az igazi hangulatjavító.

Paradicsomleves érkezett elsőként, a megszokott módon. Mi a megszokott ezen a konyhán? A számomra hihetetlen mennyiségű paradicsomszósz, ami több nagy konzerves üvegben van kikészítve a feldolgozó pultra, a több zacskó tészta, a merőkanállal adagolt fűszerek, a nagy lábasnyi rántás, ami saját konyhámban ismeretlen mennyiség. Tudom, mert láttam már többször. Más a több mint hatszáz adagnyi étel, mint itthon a saját családom ellátását biztosító néhány. A lényeg az eredmény. Állítom, hogy nagy mennyiségben könnyebb főzni. Főztem már én is egyszerre három bográcsban, és olyan volt, mintha csak egyel foglalkoztam volna. A kezdetek voltak a körülményesek, utána csak figyelni kellett rájuk. Tudom azt is, hogy van erre megfelelő könyv, amivel ki lehet számolni az alapanyagok mennyiségét, így nincs gond a tervezéssel, és az elkészítéssel sem. Lényegesen könnyebb az ízesítés is, mert finomabban lehet hangolni a fűszerezést. Itthon, egy kanálnyi fűszer is sokat változtat az étel ízén, nagy mennyiségben, egy merőkanálnyi sem annyit. Óriási a felelősség viszont rajtuk. Itthon, csak családom, esetleg vendégeim előtt kell égnem, ha elrontok valamit, a konyhán viszont több száz ember előtt ég a szakács, és keletkezik rossz híre az étteremnek. Apró hibák mindenhol vannak, de szerencsére az utóbbi időben nagyon jó a kaja. A mai levest, ami egyáltalán nem meglepő módon betűtésztával érkezett kicsit édesebbnek találtam mint máskor.
A rántott hús is hihetetlenül egyszerű nagy tételben elkészítve, mert ezt is láttam, ahogyan csinálják. A hús méretre szeletelését, kloffolását, panírozását, majd ipari olajsütőben sütését, pillanatok alatt. Mivel az ételt folyamatosan szállítják, és én az elsők közt kapom meg ebédemet, tudom, az utolsó adagok akkor sülnek, amikor én már ki is tálaltam, és le is fényképeztem ételemet. Mivel délben még az étteremben is meg lehet ebédelni, akik ott fogyasztják tényleg frissen sütve kapják. Ahogy a rántott húst illik krumplipürével, és savanyúsággal. A hús két tenyérnyi, jól lehet vele lakni.
Tegnap este ránéztem az étlapra, és láttam, hogy toros lesz a mai másik főfogás. A torosban profi vagyok! Mivel kutyám a megszokottnál is korábban szekált ki az ágyból, reggel volt időm, az egyébként is tervben lévő recept megírására, ami a legutóbbi babos torosomról íródott. Így aztán ma azzal rukkolok elő. Nem olyan, mint a mai étel, de ha a sima torosra vagytok kíváncsiak, az is található bőséggel oldalaimon. Még filmet is csináltam róla két éve. A friss, még meleg reggeli blog itt látható.
Kicsit bővebb lére lett engedve a mai toros, így a tálalás után, egy adag leves maradt az ételhordóban. Ennek ellenére nagyon finom, és ha az én receptem szerint bab is került volna hozzá, az minden bizonnyal felvette volna a levet. Tejföl került bele, de én a tálalásnál a hűtőből kerestem hozzá. Így nem csak szebb, hanem jobban alkalmazkodik Laci bácsi szabályához!
Ennyi a mai ebéd, és mivel ma megint ragyogóan süt a nap, jó hangulattal vágok neki a továbbiaknak. Nektek is szép napot, jó étvágyat kívánok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése