2014. február 21., péntek

2014.02.21. bográcsgulyás, bolognai spagetti.

Tegnap megígértem, így ma ezzel kezdek.
Sokan tudjátok, hogy életem egy részét lemezlovasként töltöttem. Magyarul diszkóztam. Ezelőtt harminc évvel, még inkább voltunk műsorvezetők, mint manapság. Most a non stop zene a jellemző, de régen fel, és levezetés, konferálás volt a számok közt, egyfajta kapcsolat a közönséggel. És volt szünet is a diszkóban, amikor le lehetett ülni, beszélgetni barátainkkal, szerelmünkkel. Ez az eltelt évtizedek alatt jelentősen megváltozott. Ritkán, elsősorban zártkörű rendezvényeken most is vállalok zeneszolgáltatást, mert ezt nem lehet elfelejteni. A régi zeneanyagom is megvan, sőt azóta jelentősen kiegészült, az azóta megjelent, hallgatható slágerekkel. Nem azokkal a tuc-tuc, gépi, agyat manipuláló hangzásokkal, amiket sokan zenének neveznek. Azon is lehet lazulni, de igenis vannak, mai előadók által készített jelentős slágerek most is, és vannak igényes szórakoztatók. Hazahúz a szívem, mert mindkét fiam zenész, és igényes muzsikát játszik. És itt a bizonyíték arra, hogy metált is lehet igényesen játszani. Kisebbik fiam a SnailGardN nevű bandában dobol, és jó zenét játszanak a fiúk. A Dal versenyre készült tavaly ez a szám.  Gergő fiam pedig zongorázik, így.
Én is hosszú ideig muzsikáltam, egész jól. De a Disco egész más volt. A bulikat is fel kellett építeni. Felpörgetni a közönséget, és szórakoztatni. Nem volt ritka, hogy eljutottunk az igazi bulizáshoz, sőt még "vonatoztak" is a diszkóban.
És akkor jöjjön életem legkudarcosabb diszkós élménye. Előre bocsájtom, nem nyugdíjas klubban történt! Valami eszement kitalálta, hogy tartsak nyugdíjasoknak DJ-t, de rövid idő alatt ott is sikerült megtalálnom a kontaktust, és jó buli volt. Igaz készültem, és volt nálam keringő, de operett, és cigányzene is. 
Két éve, nemzetközi, határon átnyúló kapcsolati élményben volt részem. Amolyan harmadik típusú találkozás! Civil szervezés nyomán, testvérkapcsolatot ápoltam. Tőlünk úgy harminc kilométerre keletre, Romániában. Mikor meghallottam a település nevét, utánanéztem. Két infót találtam  a neten. Az egyik, egy több napos ezoterikus találkozó, a másik a helyi vajda gyermekének esküvőjéről szóló több  részes videó. Ezeken kívül semmi. Elindultunk Párommal az ismeretlenbe, és mivel egész napos programra számítottunk, biztonság kedvéért vittünk magunkkal ételt, italt, és kutyánkat, Kimit is, mivel nem hagytuk magára egyedül itthon. Ő érezte legjobban magát! Névre szóló útlevele van, így az utazással sem volt baj. Már a helység megkeresése is gondot jelentett. Gyerekkoromban Román dajkáim voltak, és állítólag hároméves koromig jobban beszéltem Románul, mint Magyarul, de azóta mindent elfelejtettem. Amire viszont nem gondoltam: a határtól harminc kilométerre, tíz kilométeres sugarú körön belül 1 azaz egy embert találtunk, aki valamennyit beszélt Magyarul. A tolmácsunkat. Ahogy a határ menti utolsó magyar települést elhagytuk, bénák voltunk. Az útjelző táblák katasztrofálisak, így sikerült eltévedni. Kérdezősködni szinte lehetetlen volt, mert vagy nem tudtak, vagy nem akartak válaszolni kérdéseimre. Pedig előkapartam megmaradt szerény Román tudásomat is. Nagy nehezen megtaláltuk a megadott települést, és az egyetlen információt adni hajlandó fiatalemberrel is Angolul sikerült beszélnem. A buli a település "főterén?" volt, amit inkább vásártérnek neveznék. Egy a Ceaucescu idejéből fennmaradt beton színpadot, és annak beton háterét színes szőnyegekkel borították, és szólt a Román népzene egész nap. Valami helyi zenekar biztosította a hangulatot, és a közönség székeket, padokat hordott a színpad elé, és nézték, és nézték ,és nézték a művészeket. Aztán jött egy tizenéves kislány, aki egész jót karaokizott a közönség előtt, és őt is nézték. Mivel közben mi is megérkeztünk, mi is néztük. Én még meg is tapsoltam. Egyedül én. Már jó egy órája ott voltunk, mikor valakinek feltűnt, hogy a parkoló autók közt van egy magyar rendszámú is, és mivel mi voltunk az egyedüli ismeretlen arc, egy ünneplőbe öltözött úr odajött, és köszöntött. Ő volt a polgármester. Románul elmagyarázta, hogy itt Ő a főnök, és majd egy óra múlva lesz tolmács is, és eltűnt. Rövidesen küldött két kávét. Kétségbe nem estem, mert volt már rá példa, hogy VIP vendégként nem volt részem megkülönböztetett elbánásban, így vittünk hazait hűtőtáskában. Kibontottam egy sört is szintén a hazai készletből, erre odatelepedett mellém egy helyi potentát is. Olyan, aki minden faluban megtalálható, és az összes vendéglátással foglalkozó egységben, leltárban szerepel. Tehát alkoholista. Gondoltam, rokonlélek, jól megleszünk egymással. Jámbor embernek tűnt, így egy sörrel csökkentettem saját raktári készletemet. Később viszonozta is, ami jól esett, mert egyedül neki jutott eszébe. Közben megérkezett a tolmács is, aki elmondta, hogy őket a hegyekből telepítették ide Trianon után, és csak azért tud magyarul, mert dolgozott napszámosként egy magyar gazdánál, még nagyon régen, egy fűrésztelepen. Elmondta, hogy én öt óra körül fogok szerepelni. Aztán hosszabb időre eltűnt.
A színpadon lévő hangosító eszközökről nem volt nehéz megállapítani, hogy erre a célra alkalmatlanok, de én beérem a szerény cuccokkal is. Arra viszont nem gondoltam, hogy 3 perc után 10 perc szünet következik, mert nem bírja a biztosíték. Amikor ez megismétlődött ötször, jött egy szerelő, és gumikesztyűben, szó szerint szeget vert a villanykarón lévő biztosítékszekrénybe. Nem miattam, meg az általam szolgáltatott zene miatt, hanem mert erről ment az összes más jellegű szolgáltatás is, köztük a hullámvasút, és a sátrak világítása, valamint a hűtőszekrények is. 
Eljött a fellépésem ideje, és megpróbáltam szórakoztatni. Kudarc! Megkérdeztem, tud-e valaki magyarul a téren. Semleges! Ha láttatok már üres tekinteteket, akkor elképzelitek! Németre, majd Angolra váltottam. Az Angol kérdésre három ifjú hölgy jelentkezett bátortalanul, és onnantól nekik szólt a műsorom. Kértem, szedjék össze környezetük kívánságait, egyáltalán mit szeretnének hallgatni. A közönség pedig ült a színpad elé félkörben lerakott székeken, és padokon. Egyetlen ember volt aki elkezdett táncolni, de őt azonnal elvitték a csendőrök. Mit gondoltok ki volt? Természetesen az az alkoholista cimborám, aki az egyetlen sörrel megkínált, az ott töltött idő alatt. Közben leadtuk a drótot telefonon a később következő két gyulai zenekarnak a cucc katasztrofális állapotáról, így a hangosításra való alkalmatlanságáról. Az egyik meghirdetett banda egyszerűen nem is tudott arról, hogy aznap nemzetközi fellépésük is lenne, a másik őrületes pakolásba kezdett. A teljes hangosító felszerelést bepakolták két autóba, és jelentős késéssel indultak útnak. Közben én is leszerepeltem, és ismét nacionále múzika következett. A nép ült, bárgyúan mosolygott, tehát szórakozott. Már a polgármester is elbúcsúzott, mikor megérkezett a várva várt gyulai zenekar, akik csökkentett létszámban de elfogadható hangulatot biztosítottak a még ott tartózkodóknak. Itt már időnként taps is csendült, köszönhetően a jó hangulatú fiatal fiúkból álló társulatnak, akik szerény román nyelvtudásom alapján, főleg a csinos énekesnő testi előnyeit ecsetelték. A zenekarnak, valahonnan előkerült egy komplett vacsora, és még itallal is megkínálták őket.  A buli végén, még elküldött néhány megfelelően ittas vendég "pulába", ami nem híres tengerparti üdülőhely, hanem a hím nemiszerv Román megfelelője. A hozzácsatolt lovat értettem.
Ez volt tehát életem legkatasztrofálisabb eseménye, amit valaha is megéltem hosszú diszkós pályafutásom során. És ingyen ápoltam a határon átnyúló kapcsolatot először, és utoljára.

Most viszont a konyhával való sokkal jobb kapcsolatomat ápolom, hiszen jön a mai ebéd.
Előkaptam képítőmet, de a bográcsgulyásról készített fotók után le is álltam. A többi kaját archívumomból kerestem az illusztrációkhoz. Rájöttem, még nem írtam bográcsgulyás receptet, így hamarosan pótolni fogom. De csak akkor, ha valóban bográcsban, szabad tűzön tudom elkészíteni. Úgy az igazi. A zsírjára sütött szalonnán megpirítani a hagymát, fehéredésig pirítani a kockákra vágott marhahúst, majd felönteni annyi vízzel, hogy bőven ellepje, és lassú tűzön sokáig főzni. Közben felkarikázni a répát, a zöldséget, a krumplit felkockázni, mikor már a hús megpuhult hozzáadni, és nem megfelejtkezni a fűszerezésről, a legvégén pedig galuskával, vagy csipetkével kicsit még gazdagítani levesünket. Én így csinálom majd. Ha lesz kevés friss paprika, paradicsom, abból is kerül a bográcsba. Megvárom a jó időt!
Bármennyire meglepő, már bolognai spagettit is csináltam bográcsban, mert volt rá igény. Ha főzök szabadban, mindig végzek előtte közvélemény-kutatást, mert szeretném, ha mindenki jól lakna. Akkor viszont két bogrács kellett, mert a tésztát külön kellett csinálni. Fölösleges macera, így mindenkit lebeszélnék róla. Nekem nem volt akkor választásom, így elkészítettem. Finom lett. A bolognai raguról viszont több receptem is van, de most azt hozom ide, ami legjobban hasonlít az eredetire. Bolognában nem főznek spagettit! Egyáltalán szinte semmilyen száraz tésztát nem használnak. A ragut, friss, hosszú metélt tésztával, (tagliatelle) tálalják. Ez az eredeti bolognai ragu receptje.
Szánom-bánom, de a mások asztalára ma érkező tejberizsről még csak képem sincs. Kb. akkor ettem utoljára, amikor még fotózni sem tudtam. Valahogy nem volt igényem rá. Ígérem, legalább egy adagot készítek majd, és ha legközelebb szükség lenne rá, már saját fotóm is lesz róla. 
Ma kaptunk egy almát is, ami minden pénteken megszokott. Nem az alma, hanem valamilyen gyümölcs. Ma az alma volt soron.
Most viszont az van soron, hogy elbúcsúzzak, és mindenkinek kellemes hétvégét, valamint jó étvágyat kívánjak. A héten kicsit többet foglalkoztam magam bemutatásával, de ettől még nem vagyok exhibicionista. Néhányan, még örültetek is, hogy néhány apró titkomra is fény derült. Jövő héten folytatom a minden nap érkező kaják bemutatását, ugyanúgy, mint azt megszoktátok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése