Tegnap kicsit többet írtam magamról mint azt szoktam általában, de úgy éreztem, nem foglalkoztam mindennel. Így aztán azt gondoltam, hogy több infóval fogok szolgálni magammal kapcsolatban. Nem önéletrajz jön, hanem eddigi életem rövid összefoglalója, szépen apránként.
Kezdjük az elején! Közel hatvan éve születtem Gyulán. Édesapám elismert Órás szakember volt, édesanyám ápolónő. Hárman vagyunk testvérek, én a legidősebb. Nem tudom mivel érdemeltem ki, de általános iskola első osztályában, az akkori nyolcadikosok elneveztek Taszilónak, és ez rajtam maradt. Soha nem bosszankodtam miatta. Először csillagász, később vegyészmérnök szerettem volna lenni. Érdekeltek a különféle művészetek is. Politikusi ambícióim már akkor sem voltak. Általános iskola hetedik osztályában, addig példa nélküli módon, kémia, és fizikatanáraim, rám bízták egy-egy óra megtartását. Már akkor feltűnt kísérletező hajlamom. Vegyipari technikumba jelentkeztem, ahova fel is vettek, de mivel édesapám maszek volt, kollégiumot nem kaptam, így nem engedték, hogy Debrecenbe albérletbe menjek. Jól tették. A gimnáziumban aztán mindent megtett kémiatanárom, hogy elvegye a kedvem a vegyészi pályától. Már az első órák egyikén közölte, nem fog érettségi tételeket kidolgozni csak az én kedvemért. Aztán mégis megtette, egy nálam lényegesen csinosabb volt osztálytársam miatt. A vegyipari pálya iránti érdeklődésem viszont részben elszállt. Kohómérnökként folytathattam volna tanulmányaimat Dunaújvárosban, de inkább Édesapám szakmáját választottam. Rögtön önálló lettem, és sikeres pálya állt előttem. Mint akkoriban minden fiatalnak, nekem is be kellett vonulnom, így két évet a határőrség munkájának összezavarásával töltöttem, nem nagy elánnal. Rádiós rajparancsnok voltam, de bármikor be tudtam segíteni a géptávírásznak, és a telefonközpontosoknak is. Rengeteg katonaélményem van, amik az idő múlásával megszépültek, így csak a jókra emlékezem. Ezeknek egyszer majd külön írást fogok szentelni. Leszerelésem után, belekerültem az éjszakába. Ne arra gondoljatok, ami a mostani éjszakai életet jellemzi! Akkor még hétkor kezdődött, és legkésőbb tizenegykor vége volt a buliknak. Már korábban zenéltem, így együttesekben is játszottam orgonán, és basszusgitáron, de komolyzenei múltam is volt zongorán, és trombitán. A független fiatalember az új világ szelei szárnyán diszkózni kezdett. A húsz centi magas dobogó, hihetetlen sok előnnyel, és hátránnyal járt. Szebbnél szebb lányok, és kísértések hada vett körül. A kísértéseknek, több-kevesebb sikerrel megpróbáltam ellenállni. Népszerű, ünnepelt műsorvezető lett belőlem. Nejemet is Discómban ismertem meg, de mikor összeházasodtunk, és megszületett első fiam, rövidesen befejeztem a közszereplést. Azóta ritkán, csak nosztalgiából lépek a világot jelentő deszkákra. Munkámban is egyre nagyobb sikereket értem el. Kollégáim választottak, az országban három helyen felállt, Mestervizsga Bizottság egyik alelnökének. Legjobban mesterem, Édesapám elismerő szavai estek jól. Fiatal feleségem, fotós szeretett volna lenni. Mivel annyira érzékeny volt a vegyszerekre, hogy az OFOTÉRT kirakatának megnézésétől is kiütései lettek, kénytelen volt más munkát keresni magának. A fotó imádata nem múlt el, így később mégis levizsgázott a fényképész szakmából. Mindketten, videós végzettséget is szereztünk. Trükkös megoldással, ami abban nyilvánult meg, hogy ifjú arám járt az elméleti okításokra, én pedig esténként elmagyaráztam neki, hogy mit is jelent a kvadratúra moduláció, és más igen hasznos infók. Mindketten kitűnően vizsgáztunk. A következő tanfolyamra, pedig felkértek gyakorlati oktatónak. Engem, aki nem jártam a tanfolyamra, csak vizsgázni mentem el. Jöttek a sikeres évek. Együtt dolgoztunk dokumentumfilmesként, és lakásunk falterületéből nagy részt borítanak most is okleveleink, díjaink. Hazaiak, nemzetköziek egyaránt. Fiaink sem estek messze a bizonyos almafától. Mindketten nyertek az EDÜ filmes mezőnyében, igaz, 8 év különbséggel, hiszen nem egykorúak. Gergő, és barátai filmje, amit Kétegyházán készítettünk, az általunk vezetett videótáborban, Helsinkiből hozott harmadik díjat, legjobb animációs filmként. Szívesen megmutatnám, de sok más filmünkkel együtt még digitalizálásra vár.
Most, hogy megint sokat meséltem rólunk, ideje rátérni a kajákra. Ha nem vagytok kíváncsiak magánéletemre, nyugodtan kezdjétek úgy, mint sokan az újsággal. A végén. De nálam nincs sportrovat. Egyenlőre!
Paradicsomlevest kaptunk. Érdekes, hogy imádott gyümölcsömből készített ételek, minden formáját szeretem, legkevésbé viszont a levest. Ez valószínű az általános iskolai menzán fogyasztott rengeteg rossz parilevesnek köszönhető. Áron fiam is mindent ketchuppal eszik, de a nyers paradicsomot nem fogyasztja. Sebaj, több marad nekem. Mivel receptet még nem írtam a parilevesről, rögtönözök. Sűrített paradicsomból készítik, amibe zöld fűszerek is kerülnek. Legjobban a petrezselyem, és a bazsalikom illik bele. A végén, mint eddig minden alkalommal, levestészta is fő a kész anyagba. Ez tartalmasabbá is teszi elkészült levesünket. Szinte esküdni mertem rá, hogy betűtészta kerül a mai levesbe. Így történt.
A rántott húsról nem tudok sokat írni. Ez általában ünnepi, hétvégi ebéd. Egyszer néhány napig Bécsben jártunk egy családnál vendégségben, és a vasárnapi ebédet nagy felhajtással, titokban készítették. Eredeti bécsi specialitás, mondták, mi pedig kuncogtunk magunkban, hogy rántott hús készül. Finom volt. Borjú szeletet kaptunk megfelelően panírozva, a bundát, finomra, ropogósra sütve, a tálaláskor pici citromot rácsorgatva. Ott is krumplipürével tálalták, mint ma. A mai rántott bécsi viszont sertésből készült. Így is fincsi!
Egy receptet mégis tudok hozni a mai beszámolóba is, hiszen legutóbb írtam a bácskai rizses húsról. Ezt most természetesen idehozom. A mai étel is hasonlóan készült, így némi igyekezettel, megfelelő alapanyagok birtokában akár el is készíthetitek. Ha szeretitek. Én igen! Még meg kell várnom, hogy fiamnak melyik ételre fűlik a foga, így nem tudom melyik jut. Bármelyik jó lesz. És ha már itt tartunk, tegnap virtuális barátnőm a messziből megjegyezte, hogy neki biza nem jön be a white food. Ez a világos kaják angol megfelelője. Büszke Magyar származására, ezért inkább a paprikás ételeket részesíti előnyben. Nem akarok élccel válaszolni, pedig tudom, szereti barátnőm a humort. Zsuzsikám Drága! Tudod honnan származik az ősmagyarnak gondolt paprika, és mikor került Európába? Ha azt a hülye Kolumbuszt nem küldte volna le az asszony a sarokra egy kis tejért a közértbe, és nem paprikát vitt volna haza helyette, akkor ma is fehér lenne minden kajánk.
Mindkét főétel mellé jár savanyúság is. Megnézve az étlapot, tegnap csemege uborkára gondoltam, ami mindkét ételhez nagyon illik, a bécsi szelethez talán ez a legmegfelelőbb. Bécsben is salzgurken jár mellé! Mi történt? természetesen, csemege ubi érkezett. Nagyobb tételben kellene lottóznom!
Kb. 1 órás csúszással érkezett ma a kaja, de remélem, mindenki időben megkapja. Jó étvágyat mindenkinek!
Kezdjük az elején! Közel hatvan éve születtem Gyulán. Édesapám elismert Órás szakember volt, édesanyám ápolónő. Hárman vagyunk testvérek, én a legidősebb. Nem tudom mivel érdemeltem ki, de általános iskola első osztályában, az akkori nyolcadikosok elneveztek Taszilónak, és ez rajtam maradt. Soha nem bosszankodtam miatta. Először csillagász, később vegyészmérnök szerettem volna lenni. Érdekeltek a különféle művészetek is. Politikusi ambícióim már akkor sem voltak. Általános iskola hetedik osztályában, addig példa nélküli módon, kémia, és fizikatanáraim, rám bízták egy-egy óra megtartását. Már akkor feltűnt kísérletező hajlamom. Vegyipari technikumba jelentkeztem, ahova fel is vettek, de mivel édesapám maszek volt, kollégiumot nem kaptam, így nem engedték, hogy Debrecenbe albérletbe menjek. Jól tették. A gimnáziumban aztán mindent megtett kémiatanárom, hogy elvegye a kedvem a vegyészi pályától. Már az első órák egyikén közölte, nem fog érettségi tételeket kidolgozni csak az én kedvemért. Aztán mégis megtette, egy nálam lényegesen csinosabb volt osztálytársam miatt. A vegyipari pálya iránti érdeklődésem viszont részben elszállt. Kohómérnökként folytathattam volna tanulmányaimat Dunaújvárosban, de inkább Édesapám szakmáját választottam. Rögtön önálló lettem, és sikeres pálya állt előttem. Mint akkoriban minden fiatalnak, nekem is be kellett vonulnom, így két évet a határőrség munkájának összezavarásával töltöttem, nem nagy elánnal. Rádiós rajparancsnok voltam, de bármikor be tudtam segíteni a géptávírásznak, és a telefonközpontosoknak is. Rengeteg katonaélményem van, amik az idő múlásával megszépültek, így csak a jókra emlékezem. Ezeknek egyszer majd külön írást fogok szentelni. Leszerelésem után, belekerültem az éjszakába. Ne arra gondoljatok, ami a mostani éjszakai életet jellemzi! Akkor még hétkor kezdődött, és legkésőbb tizenegykor vége volt a buliknak. Már korábban zenéltem, így együttesekben is játszottam orgonán, és basszusgitáron, de komolyzenei múltam is volt zongorán, és trombitán. A független fiatalember az új világ szelei szárnyán diszkózni kezdett. A húsz centi magas dobogó, hihetetlen sok előnnyel, és hátránnyal járt. Szebbnél szebb lányok, és kísértések hada vett körül. A kísértéseknek, több-kevesebb sikerrel megpróbáltam ellenállni. Népszerű, ünnepelt műsorvezető lett belőlem. Nejemet is Discómban ismertem meg, de mikor összeházasodtunk, és megszületett első fiam, rövidesen befejeztem a közszereplést. Azóta ritkán, csak nosztalgiából lépek a világot jelentő deszkákra. Munkámban is egyre nagyobb sikereket értem el. Kollégáim választottak, az országban három helyen felállt, Mestervizsga Bizottság egyik alelnökének. Legjobban mesterem, Édesapám elismerő szavai estek jól. Fiatal feleségem, fotós szeretett volna lenni. Mivel annyira érzékeny volt a vegyszerekre, hogy az OFOTÉRT kirakatának megnézésétől is kiütései lettek, kénytelen volt más munkát keresni magának. A fotó imádata nem múlt el, így később mégis levizsgázott a fényképész szakmából. Mindketten, videós végzettséget is szereztünk. Trükkös megoldással, ami abban nyilvánult meg, hogy ifjú arám járt az elméleti okításokra, én pedig esténként elmagyaráztam neki, hogy mit is jelent a kvadratúra moduláció, és más igen hasznos infók. Mindketten kitűnően vizsgáztunk. A következő tanfolyamra, pedig felkértek gyakorlati oktatónak. Engem, aki nem jártam a tanfolyamra, csak vizsgázni mentem el. Jöttek a sikeres évek. Együtt dolgoztunk dokumentumfilmesként, és lakásunk falterületéből nagy részt borítanak most is okleveleink, díjaink. Hazaiak, nemzetköziek egyaránt. Fiaink sem estek messze a bizonyos almafától. Mindketten nyertek az EDÜ filmes mezőnyében, igaz, 8 év különbséggel, hiszen nem egykorúak. Gergő, és barátai filmje, amit Kétegyházán készítettünk, az általunk vezetett videótáborban, Helsinkiből hozott harmadik díjat, legjobb animációs filmként. Szívesen megmutatnám, de sok más filmünkkel együtt még digitalizálásra vár.
Most, hogy megint sokat meséltem rólunk, ideje rátérni a kajákra. Ha nem vagytok kíváncsiak magánéletemre, nyugodtan kezdjétek úgy, mint sokan az újsággal. A végén. De nálam nincs sportrovat. Egyenlőre!
Kb. 1 órás csúszással érkezett ma a kaja, de remélem, mindenki időben megkapja. Jó étvágyat mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése