2014. február 7., péntek

2014.02.07. Palóc leves, milánói makaróni, mákos guba.

Mozgalmas hetet tudhatok magam mögött, de jó szokás szerint eljött a hétvége újra. Minden egyes hétvégével közelebb kerülök a tavaszhoz, amit már nagyon várok.
Az ebédre viszont nem kellett várni, mert a megszokott időben megérkezett. Az, amit vártam. 


Palócleves szerepelt az étlapon, és az is jött. Kicsit eltúlzottnak érzem benne a galuska mennyiségét, de ez ízlés kérdése. A palóclevesnek, egyébként az égvilágon semmi köze a népcsoporthoz, hanem a legnagyobb palóc Mikszáth Kálmán számára készítette Gundel János, ezzel kitűnő, tartalmas levest alkotva. Az ürühúst zöldbabos raguvá főzte tejfölös habarással, sok kaporral. Mi is hasonló módon csináltuk a tavalyi pálinkafesztiválon, ahol nagy sikere  volt. Nézzétek meg, mi hogyan csináltuk! Kattints ide!
A főételek közül ma csak a milánói makaróniból rendeltünk, ami nem milánói. Hajlamosak rá még a profi szakácsok is összekeverni a bolognai ragut a milánóival. Egy biztos a milánóiban nincs darált hús. Ebben a mai kajában van. Egyébként nagyon finom, éppen annyira érződik benne az oregánó amennyire szükséges. Mivel hónapokkal ezelőtt eszmét futtattam a két étel különbségéről, idehozom azt az írásomat. Ezt a hibrid ételt, bolánói spagaróninak neveztem el. 
Mostanában, legtöbbet olvasott írásaim közé tartozik.
Nem rendeltünk a mákos gubából mára, így mivel meg sem tudtam kóstolni, véleményt sem írhatok róla. Írtam viszont receptet róla, így aki szeretné elkészíteni, megoldhatja. Itt a recept!
Szinte mindent kitárgyaltam, már csak az a szép alma maradt hátra, ami minden adag mellé jár. Péntek van, így nem meglepő, mert ilyenkor mindig valamilyen gyümölcs dukál. Ma az almára esett a választás. Nagyon várom már, hogy friss gyümölcsök jöjjenek a pénteki ebédhez! Gondolom, rajtam kívül sokan mások is!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése