2013. december 19., csütörtök

2013.12.19. Hagymaleves, vadas sertésszelet, pacalpörkölt.

Annyira izgultam az elmúlt napokban, mint egy gyerek Karácsony előtt. Nem azért, hogy mit fogok kapni, hanem mit tudok adni. Hosszú tervezés, nyomtatás után tegnap végleges formába került az első receptgyűjteményem, és még falinaptárakat is készítettem. Elhatároztam, jövőre is megcsinálom. Élveztem a munkát! Új kihívások elé állított, és a legközelebbihez, már gyakorlattal fogok hozzá. Saját munkámon tanultam, és ez így van jól. Megint gazdagabb lettem egy tapasztalattal. Feleségemnek is sikerült egy nagyon szerény, de hasznos ajándékot beszereznem, így nyugodtan vágok az ünnepek elé. Még néhány nap van karácsonyig, és addig beszámolok a kajákról is. Rövid szünetet fogok tartani, mert egész évben, szinte minden nap jelentkeztem. Lesz dolgom az ünnepek alatt is, mert itthon is menni fog a sütés-főzés, és idén többet kell besegíteni Drága Anyósomnak, aki lábadozik, így nem lesz annyi energiája, mint máskor. Isten éltessen Mama! Idén főképpen lányaira számíthat, és ez így van rendjén. De megint hosszú volt a bevezető, lássuk a mai ebédet.

Hagymaleves érkezett pirított kenyérkockákkal. Valamikor, nagyon régen egy vitatott politikus mondta: "a krumplileves, legyen krumplileves" Ugyanez érvényes a hagymalevesre is. Így aztán, rendesen megturbóztam, kevés friss lilahagymával, ami szerintem, még élvezetesebbé tette. Ha valaki kíváncsi a francia hagymaleves receptjére, szívesen átküldöm neki! Most, hogy megkóstoltam a levest, ami így dúsítva még jobb lett, igaz jóval hagymaszagúbb is, jöjjenek a főkaják.
Áron ma vadas sertésszeletet eszik, mert a pacalt nem szereti. Én viszont nagyon. Igaz, én is csípem a vadast is, de rég ettem pacalt, így arra esett a választásom. A vadasnak, csak a szószából kóstoltam kicsit, és az nagyon finom lett. Pikáns, sűrű, jó ízű. Mi is szoktunk csinálni itthon, így ide is hozom róla szóló bejegyzésemet. Nem most készült, de nem avult el. Itt olvashatod.
A pacalt viszont én szeretem, de nagyon. Tudom, megosztó étel, mert lehet nagyon szeretni, és nagyon nem. Valószínű, akik nem csípik, az eredete miatt nem szeretik. Valóban nagyon nehéz jól elkészíteni, de a mai technika megoldja ezt a problémát is. Konyhakész pacal áll rendelkezésre, ami kellően, alaposan meg van főve, nincs esetleges mellékíze, és csak össze kell állítani a pörköltöt belőle. Akár lecsóval, mint ahogy ma is történt. Jó szaftos lett, kellően köményes, egyszóval pont olyan, ahogyan szeretem. Jól fogok lakni vele.
Jár még mellé az egyik kedvenc salátámból is. A cékla nagyon egészséges, de nálunk általában csak savanyúságként ismerik. Pedig rendkívül sokoldalúan használható alapanyag. Előfordulhat, hogy az ünnepek alatt, valamit csinálok belőle. Remélem, lesz alkalmam sok finomságot csinálni!
Nektek pedig jó étvágyat kívánok a mai ebédetekhez, bármi legyen is az!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése