Túléltük a hétvégét!
Örömmel konstatálom, mert bár voltak kétségeim a tegnapi nap előzményit figyelemmel kísérvén, mégsem történt semmi égbekiáltó baromság. Nem hiányzott volna! Én itthon voltam, és tettem a dolgomat. Közben jókat csevegtem, és falatoztam is egy kicsit. Még az itókát sem hagytam ki, tehát viszonylag teljes volt a hétvégém. A tegnapi nappal kapcsolatban, egyébként teljesen ellentétes tanulságokat szűrtek le egyesek, ismerőseim közül.
Tény viszont, hogy amikor az ember nem kifejezetten díszdoktori alkat, hanem inkább az elmegyógyászok adhatnának ki róla szakvéleményt, annak az álláspontjára nem sokat adok. Találkoztam ilyenekkel is sajnos. Ezeket a véleményeket azonban nem kötelező magamévá is tennem. Még szerencse!
De nem ezért verem már korán reggel a billentyűket, hanem mert úgy érzem, küldetésem van. Igen szerény küldetésnek tartom, mégis hasznot hajtok vele. Magamnak azért, mert munkára, főként gondolkodásra serkent, másoknak pedig ismereteket osztok meg. Egyrészt azokat az ismereteket, hogy mások, és én milyen ételeket ehetek ebédre, másrészt pedig vannak olyanok, akiknek ezzel ötletekkel is szolgálhatok maguk, és családjuk menüjének összeállításához. Ez viszont nem azt jelenti, hogy most minden itt leírt ételhez kötelező lenne receptet is mellékelnem. Megteszem azt is szívesen, de az udvariasság szabályainak maximális figyelemben tartásával. Udvarias megnyilvánulásnak azt tartom, ha valaki kér, nem pedig udvariatlanul követel. Jámbor embernek tartom magam, de az ilyen magatartással alaposan fel lehet bosszantani. Ebben az esetben, viszont tartom magam az örök érvényű igazsághoz, miszerint: "amilyen a mosdó, olyan a törölköző" Csak kérni kell tehát! Talán még fontosabb az, hogy kulturáltan, udvariasan kérje aki kér!
Mindezek előrebocsájtásával lássuk a mai ételajánlatot.
Ma például tarhonyalevest ehetünk többed magammal együtt, majd ha eljön annak az ideje, ebédre. Egyszerű leves, pont illik a hétfői menüsorba. A tarhonyalevest egyébként nem csupán tarhonyából főzik, hiszen a tarhonya mellett zöldségeket, így krumplit is tartalmaz a leves. Nem megerőltető, mégis jól lehet vele lakni.
A kiskutyánk egyébként, most éppen egy jókora lábszárcsonttal van elfoglalva, hiszen mint máshol, nálunk is megvan a hétvégének a varázsa, ami az ételek sokszínűségében is leszűrhető. Én például szombaton jókora adag pirított velővel laktam jól, vasárnap pedig öt nagy lábszárcsontból főtt csigalevest, valamint két nagy Frédi szeletet ehettünk krumplipürével, ami bőségesen elég volt egész családunk részére. A kiskutyára természetesen külön is gondoltunk, hiszen a csontok, amellett, hogy kitűnő leves főtt belőlük, a kutyusnak is kitűnő csemegeként szolgáltak, illetve most is szolgálnak, amit hangos morgással jelez Dobby. Ezzel mintha azt mondaná, hogy nagyon ízlik neki a csont.
Nekünk, embereknek viszont egészen mást tartogat a sors ma ebédre, na meg az étterem szakácsai is. Mégpedig zöldséges pulyka apró pecsenyét, ami szintén beilleszkedik a hétfői menük rendjébe. Hétfőnként mindig valamilyen tokány jellegű ételt tesz az étlapra az étterem vezetése, konzultálva előtte a szakácsokkal. Az apró pecsenye is beletartozik szerintem ebbe a sorba. Tény az, hogy finom, és változatos ételeket kapunk minden nap, felesleges ismétlődések nélkül.
A hétfői menüsor jellegzetessége még az is, hogy valamilyen főzelék is készül az étterem konyháján. Ma például kelkáposzta főzelékre esett a választás, amit én egyáltalán nem bánok. Nem őrülök meg ugyan érte, de a hétvégi kímélőnek egyáltalán nem nevezhető ételek után, jól fog esni ez a viszonylag egyszerűbb kaja. Biztosan nem fogom vele elrontani a gyomromat, bár szerencsére ez egyik, a hétvégén elfogyasztott étellel kapcsolatban sem merült fel. A gyomrom még jó, úgy tűnik. Pedig kicsit féltem, a tömérdek velő elfogyasztását követően, de ezek szerint megúsztam.
Ma viszont nem kell félnem, hiszen minden veszély nélkül ehetek kedvemre.
Remélem, másoknak is jut mit enni!
Örömmel konstatálom, mert bár voltak kétségeim a tegnapi nap előzményit figyelemmel kísérvén, mégsem történt semmi égbekiáltó baromság. Nem hiányzott volna! Én itthon voltam, és tettem a dolgomat. Közben jókat csevegtem, és falatoztam is egy kicsit. Még az itókát sem hagytam ki, tehát viszonylag teljes volt a hétvégém. A tegnapi nappal kapcsolatban, egyébként teljesen ellentétes tanulságokat szűrtek le egyesek, ismerőseim közül.
Tény viszont, hogy amikor az ember nem kifejezetten díszdoktori alkat, hanem inkább az elmegyógyászok adhatnának ki róla szakvéleményt, annak az álláspontjára nem sokat adok. Találkoztam ilyenekkel is sajnos. Ezeket a véleményeket azonban nem kötelező magamévá is tennem. Még szerencse!
De nem ezért verem már korán reggel a billentyűket, hanem mert úgy érzem, küldetésem van. Igen szerény küldetésnek tartom, mégis hasznot hajtok vele. Magamnak azért, mert munkára, főként gondolkodásra serkent, másoknak pedig ismereteket osztok meg. Egyrészt azokat az ismereteket, hogy mások, és én milyen ételeket ehetek ebédre, másrészt pedig vannak olyanok, akiknek ezzel ötletekkel is szolgálhatok maguk, és családjuk menüjének összeállításához. Ez viszont nem azt jelenti, hogy most minden itt leírt ételhez kötelező lenne receptet is mellékelnem. Megteszem azt is szívesen, de az udvariasság szabályainak maximális figyelemben tartásával. Udvarias megnyilvánulásnak azt tartom, ha valaki kér, nem pedig udvariatlanul követel. Jámbor embernek tartom magam, de az ilyen magatartással alaposan fel lehet bosszantani. Ebben az esetben, viszont tartom magam az örök érvényű igazsághoz, miszerint: "amilyen a mosdó, olyan a törölköző" Csak kérni kell tehát! Talán még fontosabb az, hogy kulturáltan, udvariasan kérje aki kér!
Mindezek előrebocsájtásával lássuk a mai ételajánlatot.
A kiskutyánk egyébként, most éppen egy jókora lábszárcsonttal van elfoglalva, hiszen mint máshol, nálunk is megvan a hétvégének a varázsa, ami az ételek sokszínűségében is leszűrhető. Én például szombaton jókora adag pirított velővel laktam jól, vasárnap pedig öt nagy lábszárcsontból főtt csigalevest, valamint két nagy Frédi szeletet ehettünk krumplipürével, ami bőségesen elég volt egész családunk részére. A kiskutyára természetesen külön is gondoltunk, hiszen a csontok, amellett, hogy kitűnő leves főtt belőlük, a kutyusnak is kitűnő csemegeként szolgáltak, illetve most is szolgálnak, amit hangos morgással jelez Dobby. Ezzel mintha azt mondaná, hogy nagyon ízlik neki a csont.
Ma viszont nem kell félnem, hiszen minden veszély nélkül ehetek kedvemre.
Remélem, másoknak is jut mit enni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése