2016. június 1., szerda

2016.06.01. Csontleves, zöldborsófőzelék, rántott csirkecomb.

Mozgalmas napom volt tegnap, a szerény ünneplés mellet, mert néhány dologgal el vagyok maradva. Mily meglepő, hiszen egy nyugdíjasnak, aki csak otthon ül egész nap, mi dolga lehet? Megnyugtatok mindenkit, soha nem unatkozok! Ha éppen nem lenne mivel foglalkoznom, kitalálok valamit, valami hasznosat, ami nem csupán nettó tökvakarásnak minősül. Tegnap elkezdtem, ma pedig minden bizonnyal be is tudom fejezni új írásomat, ami az epres krémesről fog szólni. Ez persze más gyümölcsökre is alkalmazható lesz majd, így univerzális lesz a recept. Közben eszembe jutott, hogy beléptünk a júniusba, és az is, hogy 36 éve ilyenkor a saját lakodalmam után, még hazafuvaroztam a családomat Újkígyósról, Gyulára. Akkor, persze még sokkal jobban bírtam a gyűrődést!


Ma tehát nincs mit gyűrődni, folytatódnak a dolgos hétköznapok. Két hétköznapinak, és egy inkább ünnepinek tűnő étellel. Minden bizonnyal van ott is, de már csak hivatalból sem ismerhetik az étterem konyháján a hó vége fogalmát.
Én a csontleves viszont annak tartom. Hó véginek, mint a csirkefarhátat. Az egyik legolcsóbb alapanyagból főzik, viszont mindezek ellenére igen finom. Csak a cérnametélttel nem vagyok soha kibékülve igazán. Azt szinte lehetetlen kikanalazni a tányérból. Mindig lecsúszik a kanálról, de ez legyen az én egyéni problémám. Bár csak ennyi gondja lenne mindenkinek az életben!

Mivel én nem vagyok annyira rántott hús-párti, ma a zöldborsófőzeléket választom a két lehetőség  közül. Ezt ráadásul ma sült kolbásszal szervírozták, ami számomra igen jó választásnak tűnik, hiszen az ételnek ezt az egységét nagyon szeretem. A kolbász különleges, fűszeres íze kihangsúlyozza a főzelék lágyságát, és így nagyon élvezhetőnek tartom az ételt, ebben a formában. Ez tehát ma az én választásom.

Természetesen egyikünk sem maradhat éhen, hiszen páromnak önként felajánlom a rántott csirkecombot, ami nyilván ízleni fog neki. A rántott hús, életem nagyobb szakaszában, tényleg igazi hétvégi ételnek számított. Szombaton, vagy vasárnap (volt olyan, hogy mindkét napon) többnyire valamilyen rántott hús volt az ebéd. Akkoriban, számomra akkor még ismeretlen ok folytán, a gyerekeknek - így nekem is -  mindig a legfinomabb falatok jutottak, így például a csirkének a combja. Régebben még csak ritkán volt lehetősége a háziasszonyoknak, hogy a boltban külön vásárolják meg a csirke azon részeit, melyeket mindenki a legjobban szeretett. Így aztán a piacon megvett csirkét kíméletesen meg kellett fosztani előbb életétől, majd tollaitól, legvégül a beltartalmától, mindezek után pedig szétbontani, majd megfelelően elkészíteni. Ezzel szemben, ma már a legeldugottabb sarki kisboltban is van mélyhűtő, ahonnan az áruk tömkelegének kínálatából választhatunk. A hentesek pultjai pedig  roskadásig tele vannak friss, előhűtött áruval, és szabad a választás. Ma tehát már nem akkora gond a rántott csirkecomb elkészítése, mint régebben. Épp ezért én soha nem hangoztatom a : bezzeg a mi időnkben, elcsépelt szlogent. Ma már más idők járnak, és így van ez jól!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése