Ugyan jóval rövidebb volt a hét mint máskor, nekem még így is elég hosszúnak tűnt. Igaz, én mindig találok magamnak valami hasznos elfoglaltságot időm múlatására, ha pedig éppen szűkében lennék a dolognak, keresek magamnak valamit, ami boldogít. Éjszaka például felkeltem, mert eszembe jutott egy nem szokványos grafikai feladat megoldása, amit rögtön végre is hajtottam. Aktív órásmester koromban is sokszor fordult elő hasonló. Többször álmodtam meg az átlagosnál sokkal bonyolultabbnak tűnő feladatok megoldását, amit másnap könnyen végre is hajtottam. A munka tehát, nagyon sokat segít. Nem vagyok munkamániás, csak egyszerűen szórakoztat. Most még apró elmaradásaim is vannak! A hétvégén, ezeket igyekszek majd pótolni. Kicsit elhanyagoltam gasztrobloggeri ámokfutásomat is, és csupán az általam a napi aktualitások kategóriába sorolt reggeli beszámolóimat tettem közzé minden nap. Van mit pótolni tehát! Kiugróan sokan követtétek viszont írásaimat. Köszönöm! Mondhatnám azt is, hogy soha ennyien nem voltatok még kíváncsiak rájuk, hiszen naponta 3 - 4-szer annyian olvastátok, mint bármikor annak előtte. Jól esik a visszajelzés, örömmel tölt el!
Sokat segített az érdeklődésetek, mert még mélyen bennem él szeretett barátom, Kimi kutyám elvesztése. Igyekeztem túltenni magam rajta, és többé - kevésbé sikerült is. Ha elfoglalom magam munkával, akkor nem gondolok rá. A munka, és a szórakozás közti állapotnak tekintem az írást is, valamint a grafikai tevékenységet, ami összpontosítást, technikai érzéket igényel. Ma már csak erre futja, a kézműves tudást igénylő szakmámat, sajnos már nem tudom űzni. Pedig szívesen voltam órás. A szegény ember vízzel főz, tehát én most azt csinálom, amire még képes vagyok. Egy dolgot nem tettem viszont soha. Nem adtam fel, bármilyen kilátástalan helyzetbe kerültem, bármikor is. Éltem mindig tovább azzal, amim maradt.
Ennyi bevezető után, lássuk mit eszik ma a város egy szelete.
Ez természetesen költői túlzás, hiszen mindössze bő 600 adagot főznek az étterem szakácsai minden áldott nap, ami egy 36000 fős lélekszámú város étkezésében viszonylag elenyésző. Azért ez sem semmi!
Ma sem voltak tétlenek a fiúk, hiszen már tegnap délutántól sürögtek-forogtak, előkészítetek, majd hajnalban finom ebédet főztek az éhes vendégeknek.
Ma például bográcsgulyást. Ez talán a legismertebb bográcsos leves, ráadásul nagyon népszerű is. Nem véletlenül! Igen tápláló, és tapasztalataim alapján magával a levessel is tökéletesen jól tudnék lakni, ha csak ezt enném. Ráadásul tényleg igen finom a leves ma, és rendkívül bőséges is.
De nem csak ez fogja megtölteni a korgó gyomromat. Van még bolognai spagetti is, ami családunk egyik nagy kedvence. Különösen Áron fiamnak, aki nem volt rest, és a minap főzött magának egy Áronos adagot. Ez körülbelül annyit jelent, mint amit ma két fő részére porcióztak ki a konyhán. Annak viszont örülök nagyon, hogy egyik fiam sem elveszett a gasztronómia terén. Nejem is kitűnően főz, én pedig ha tevőlegesen nem is tudok sokat segíteni, ötletekkel, tanácsokkal el tudom látni őket. Igénybe is veszik! Áron is kérdezősködik időnként, a tűzhely mellett állva. A mai bolognait is az Áron fiam által készített képpel szemléltetem. Pontosan olyan, mint amit az imént kaptunk. Kicsit még mutatósabb is, mert ezt már nem lehetne olyan szépen visszatálalni az edényből, mintha egyenesen a tányérba tálalnám a serpenyőből, illetve a spagetti főzővizéből.
A máglyarakást viszont egy régebbi archív fotómmal szemléltetem. Van miből válogatni, hiszen minden ételt lefényképezek több kameraállásból is. Így történhetett meg, hogy az eltelt évek során, már közel 30.000 kajafotót gyűjtöttem össze. Természetesen ezeket mindet én is készítettem. Mivel a máglyarakást annyira nem csípem, most nem fogok róla új fotót készíteni, hiszen mára nem rendeltünk belőle. Ízlés dolga, és az én ízlésem ilyen. A máglyarakást túl émelygős ételnek tartom, szerintem inkább a desszert kategóriába tartozik. De a bolognai tökéletesen kielégíti étvágyamat, a gulyással karöltve. Jól fog indulni a hétvége, legalábbis jóllakottan. Azért, mert nem szeretem, receptem van a máglyarakásról is, mint általában minden általam már egyszer elkészített ételről is, így ezt közkinccsé teszem most. Nem hagyományos módon, hanem nyírfacukorral (xilit) készítettem, ami a cukorbetegek számára sem ártalmas annyira, mint a répacukor.
Mindenkinek hasonló szépeket, jókat kívánok! Az idő most gyönyörűnek tűnik, remélem így is fog maradni!
Sokat segített az érdeklődésetek, mert még mélyen bennem él szeretett barátom, Kimi kutyám elvesztése. Igyekeztem túltenni magam rajta, és többé - kevésbé sikerült is. Ha elfoglalom magam munkával, akkor nem gondolok rá. A munka, és a szórakozás közti állapotnak tekintem az írást is, valamint a grafikai tevékenységet, ami összpontosítást, technikai érzéket igényel. Ma már csak erre futja, a kézműves tudást igénylő szakmámat, sajnos már nem tudom űzni. Pedig szívesen voltam órás. A szegény ember vízzel főz, tehát én most azt csinálom, amire még képes vagyok. Egy dolgot nem tettem viszont soha. Nem adtam fel, bármilyen kilátástalan helyzetbe kerültem, bármikor is. Éltem mindig tovább azzal, amim maradt.
Ennyi bevezető után, lássuk mit eszik ma a város egy szelete.
Ez természetesen költői túlzás, hiszen mindössze bő 600 adagot főznek az étterem szakácsai minden áldott nap, ami egy 36000 fős lélekszámú város étkezésében viszonylag elenyésző. Azért ez sem semmi!
Ma sem voltak tétlenek a fiúk, hiszen már tegnap délutántól sürögtek-forogtak, előkészítetek, majd hajnalban finom ebédet főztek az éhes vendégeknek.
Mindenkinek hasonló szépeket, jókat kívánok! Az idő most gyönyörűnek tűnik, remélem így is fog maradni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése