2016. április 6., szerda

2016.04.06. Májgaluskaleves, paradicsomos húsgombóc, köményes sertéssült.

Gyönyörű az idő napok óta felénk, de szívből remélem, ez az ország más tájain is így van! Nyitva van az ajtó, a kutyáim akkor járnak rajt ki-be, amikor éppen az eszükbe jut. Elég sokszor, mert különösen a kisebbik, imád napozni. Még hanyatt is fekszik ilyenkor, és sütteti a hasát.
Én nem, mert nincs rá időm. Elseje óta hatástalanítok, törlök. Hatástalanítom a vírusokat tartalmazó leveleket, megosztásokat, és törlöm azokat. Elég sokat, sajnos!  Tudom, hogy többé-kevésbé vétlenek azok, akiktől kaptam a kéretlen tartalmakat, éppen ezért senkivel szemben nem alkalmaztam retorziót. Azt viszont szintúgy tudom, vírust kapni, majd továbbadni csak úgy lehet, hogy rákattintok az érkezett gyanús tartalomra. A vírus csak erre vár! Azonnal sokszorozza magát, és mint jól nevelt kártevő, minden ismerőst célba vesz, önmagát továbbküldi, hiszen ez a dolga. Szaporodni, megfertőzni más gyanútlan felhasználókat, kárt okozni. Ha viszont már megfertőzted magad, hiába kérsz tőlem tanácsot, képtelen vagyok segíteni rajtad. Pedig szívesen megtenném, de egyszerűen nincs lehetőségem rá. Csupán tanáccsal láthatom el minden barátomat, ami a következő: semmilyen gyanúsnak tűnő linket (mostanában pornó videók is terjednek) nem szabad megnyitni, bármennyire is kíváncsi vagy azok tartalmára! Valamiért, vagy talán éppen ezekért, nekem még egyetlen alkalommal sem származott problémám ilyen jellegű fertőzések továbbadásából. Magam is találkoztam több vírussal tehát az utóbbi napokban, de ebben a cikkben is olvastam róla. 


Két napon keresztül magasztos gondolataimmal traktáltam olvasóimat, így lehet, hogy valakinek már elege is lett belőlük. Ígérem, ma kínéletes leszek, kizárólag az ételek ismertetésére koncentrálok. Szerencsére most is van mire, miért koncentrálni.
Rögtön a leves, ami ma is újabb kedvencem. Tegnap, de tegnapelőtt is ugyanígy jártam. Csak nehogy túlzásba essek a sok finomság láttán! Mondjuk a leves az, ami a legkímélőbb, de tegnap nem tudtam ellenállni a torosnak sem, így bepakoltam azt is. A levest ma sem fogom kihagyni, hiszen a májgaluska szintén az ellenállhatatlan kategória egyik dobogósa nálam. Jó lesz azért vigyázni! Minden pici súlyváltozást észreveszek, ha nem is a mérlegen, hanem vércukor szintemben. Másra is figyelnem kell, mint például a tökfőzelékre, ami kicsit cukrosabbra sikeredett a múltkor, mint amúgy általában szokott. Azonnal megugrott tehát a vércukrom. De karbantartom az egészségemet, ezek szinte jelentéktelen dolgok. Ma a májgaluskalevessel nem lehetnek ilyen jellegű gondjaim! Cukor nincs benne, de minek is lenne. Egyébként, nagyon finom ma is.

Egyik főétel sem okozhat különösebb problémát. Mondjuk a paradicsomos húsgombóc jobban megtréfálhat mint a másik főétel, mert a paradicsomszósz is tartalmazhat cukrot. De ezt gyorsan helyre tudom hozni, ha esetleg szükséges. Egyébként, ugyanazt az ebédet fogyasztom, mint egészséges társaim, és jól is van ez így. Megszoktam már régen, hogy - természetesen szakorvosom jóváhagyásával - nem fix, előre meghatározott adagnyi inzulint adok be magamnak, hanem a már megmért cukorértékemnek megfelelő értéket. Ma semmit, mert reggel felkelés után közvetlenül ez 6.2 mmol/l. volt, ami nálam normálisnak nevezhető.  Meggyógyítani már nem tudom betegségemet, de kívánatos szinten tartani igen. Ennek ellenére mindenkinek felhívom becses figyelmét arra, hogy a diabétesz (cukorbetegség) az egyik legalattomosabb kór, ami támadást intézhet szervezeted ellen. Nincsenek látványos jelei, mégis megtámad, tönkretesz mindent, amit csak tönkretehet. Vigyázz tehát! Amint megtudod, hogy potenciális érintett vagy, fordulj bizalommal orvosodhoz.

Tapasztalatom szerint, elenyésző kivételtől eltekintve, az orvosok, és minden más egészségügyi dolgozó, hivatásának tekinti a gyógyítást. Én pedig azzal próbálok segíteni nekik, hogy megpróbálok minél egészségesebben élni. Egészségesen étkezni, stresszmentesen ténykedni, bár ez utóbbi nem mindig sikerül.  Ma mindenesetre, a sertéssült az egészséges étkezést biztosítani fogja, és ha nem kergetnek a falra valami minősíthetetlen baromsággal, a stressznek sem leszek kitéve. Szerencsére azonban vannak barátaim is, akik sűrűn gardíroznak, és a távolból is egy-egy jó szóval, mellettem való kiállással. Biztosítanak arról is, hogy velem vannak. Köszönöm!
Egyedül a süti nem tenne jót egészségemnek, de mily szerencse, hogy nem is szeretem. Semmilyen édességet, de persze nem vagyunk egyformák. Én ugyan nem csípem, de van a családban más, aki szívesen magáévá teszi a sütit, így az sem veszhet kárba! ráadásul Nejem nagyon szereti is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése